Szentimentáléban hangzó szívdobbanás,
Szűkülő erekben lapuló kéjrobbanás,
Szívem kulcsa, szerteszét benned,
Mond meg miért, miért kellett elmenned.
Üres mosoly, üres hangok,
S lelkemben vígan zúgó harangok
Mondjátok el, nekem, hol van
Mikor vergődöm a hullaporban.
Kaparom a falat, nem bírom,
Hiánya halálos, ez az én kínom.
Kaparó, büdös füstöt szívom,
Az én virágomon Ő az egyetlen szirom.
Piros rózsa, mely éppen tündököl,
Egy szem, az üres szőlőfürtökön,
Bele estem, mint egy fekete lyukba
És örökké zuhanok az Univerzumba.
De Ő itt lesz velem, megvéd
Legyőz oroszlánt, erdei medvét,
Velem marad jóban, a bajban
S egy édes szócskát suttog halkan.
Feláll a szőr a hátamon,
Mikor hideg keze végigsimul lábamon.
Végre, végre odabújhatok hozzá,
Hiánya enyhül, boldog vagyok most már.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése