Változás szele süvít hajamba.
Félek, hihetetlenül rettegek.
Sötét árnyak fúródnak agyamba,
Pokolba megyek, mikor felkelek.
Ébren máshogy nevezik már.
Tanulok a saját káromon,
Végre a túlvilágra evezek át.
Kopár, ismeretlen sziklák.
Csak a boldogok állnak felettem,
Ők tudják, ki, mit lát.
Hallásom sem a régi, sajnos.
Lucifer szolgának eladott,
Égető, villámokkal csapdos.
Nem engedek a huszonegyből.
Kis lépés nektek, nagy a szívnek,
Nem ad másnak a szeretetből.
Mégsem kell senkinek.
Szerelem nem megvehető,
Csak az útszélinek.
Ha nem maradnál a jónál.
Minden csúf rosszat eltakarnék
De már nem, már nem tehetem jóvá…
"ki téged
Még akkor is, ott is, örökre szeret!"
Véredbe ivódott keserű,
Egyben édes tudatom,
Hogy az élet egyszerű,
De még mindig kutatom.
Mondta egy hazug,
Ülve teli asztalánál,
Evett port és hamut.
Minek is élni, sorsod adott.
Szeretetért dobogó szervünk
Mára mindent feladott.
Nem lehet ő boldog
A szíved előre vitt,
A világ ellened forgott..
Mi lennék én? Egy dísz
Mely szobád falán csüng,
Egy befeketült írisz,
Ez mindentől függ.
Mely romokban a parton,
Kis csónak a hajóm,
Mert nincsen pardon.
Mely koszos és üres.
Ahonnan menekülök futva
Mert a virág is nyüves.
Nem látsz a sarkad elé.
Az élet meg - nem fog.
Fuss el én felém!
Kitépnek, meggyaláznak.
Már a fontosabb sem falaz,
Ne higgy hazug szavának.
A Föld egyik szeme.
Gyönyörű szép kék,
De elhagy a szerelme..Tűzz a szíved köré egybefüggő szavakat,
Koszorúból fonod kosarad fölé,
Kuszával tele firkálom a lapokat,
Értelmet, csak néha rakok köré.
Rendezném ábécé sorba szüntelen,
De hol van abba a fontos jelentés?
Mintha egy jégtáncos kűrt venne,
Csalókat adott a nagyszerű teremtés.
Metaforák úsznak a költő vizében,
Sorokba belehasít az ellentét,
Mindent megfontolva, kimérten,
Ritkán csúnyán, megadom a szellemét.
Hinném, hogy honorálja bárki
Egyszer, amivel kiadom érzésem,
Ezzel mutatom ki, s mi számít,
A vers az életem, létezésem.
