Véredbe ivódott keserű,
Egyben édes tudatom,
Hogy az élet egyszerű,
De még mindig kutatom.
Mondta egy hazug,
Ülve teli asztalánál,
Evett port és hamut.
Minek is élni, sorsod adott.
Szeretetért dobogó szervünk
Mára mindent feladott.
Nem lehet ő boldog
A szíved előre vitt,
A világ ellened forgott..
Mi lennék én? Egy dísz
Mely szobád falán csüng,
Egy befeketült írisz,
Ez mindentől függ.
Mely romokban a parton,
Kis csónak a hajóm,
Mert nincsen pardon.
Mely koszos és üres.
Ahonnan menekülök futva
Mert a virág is nyüves.
Nem látsz a sarkad elé.
Az élet meg - nem fog.
Fuss el én felém!
Kitépnek, meggyaláznak.
Már a fontosabb sem falaz,
Ne higgy hazug szavának.
A Föld egyik szeme.
Gyönyörű szép kék,
De elhagy a szerelme..Tűzz a szíved köré egybefüggő szavakat,
Koszorúból fonod kosarad fölé,
Kuszával tele firkálom a lapokat,
Értelmet, csak néha rakok köré.
Rendezném ábécé sorba szüntelen,
De hol van abba a fontos jelentés?
Mintha egy jégtáncos kűrt venne,
Csalókat adott a nagyszerű teremtés.
Metaforák úsznak a költő vizében,
Sorokba belehasít az ellentét,
Mindent megfontolva, kimérten,
Ritkán csúnyán, megadom a szellemét.
Hinném, hogy honorálja bárki
Egyszer, amivel kiadom érzésem,
Ezzel mutatom ki, s mi számít,
A vers az életem, létezésem.
Tükröződök szemed fényében,
Üveglátókörödben feszengek,
Villámgyors vonat érvében
Szólva szárnyakkal terellek.
Háttérbe került, e tájt,
Emberi életet kioltó vize
Gyilkolná a csodás bájt.
Csak zavarná az intim szférád,
Hogy a szoknyád alá szédítse
Az agyának nevezett répát.
Szépségében éljük az időt,
Szerelem bimbója nyílogat,
Elveszek a karjaidba midőn
Játszva számolom a szirmokat.
Mint a mutatóm a veszély felé,
Nincs gond, boldogan fönnülök
És várva várom, hogy elérj.
Felvirágoztatja a bús tudatom
Hogy mosolyban halok végleg
Feszültség helyett átjár a nyugalom..
