2011. február 5., szombat

te rejtett, csillag pótló, pótlóbusz

Fék húzta nyom az aszfalt csíkon,

Nem maradsz több, immár.

Mint Dózsa György a Kínzáson,

Akkor se lennél jobb ember, ha szívnál.


Pára, mint a rengeteg para, berosszul,

Mert neked nem elég a hűség.

Verses költeményt kapsz, eposzul

Hűvösség, mást nem mutat a derűs ég.


Élvezem, hogy szenvedsz, élet.

Jó sose voltál, te markáns.

Húsomba rágta magát a méreg.

Mert ő a bajban, mindig társ.


Eszem is a vénámba, a szívhez,

Lábnyomod, elzárja artériát.

Kit sosem hasonlítok a mindhez,

Megnyerted, a legszebb szériát.


Szürke vagy, te csúnya téli világ.

Zöldülhetnél már, s felejtenénk.

Minden másodpercem, egy virág,

Rózsaszál, S benne te, csak egy levél.


Tüske, szúr, mint te, tarka darázs.

Szúrja a szemem, minden tetted

Éget, vörösen ízzó parázs,

Lelkemet, a félénk tested.


Szirom, vagy egy egész szál,

Hazug szerelemért, nem jár.

Hogy nem bízhatok, nagyon fáj

Rajtad kívül, nem érdekel más.


Míg nem mondod ki az endet,

Madárcsicsergő tavasz a válasz.

Mit, s miért tettem benned?

A lépésre, felőlem várhatsz.


Szárnyán visz a boldog,

Ki nem mi vagyunk, pajtás

Borpárlat hagy ruhámon foltot.

Részegség, s bennem a tartás.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése