új városi sámson

Az új városi más, mint az imázs

Hol egy mázsa csak a prímás,

Sámson, már félig a nyárson

Issza a kannást a szalmabálákon

Egy szegény Anna-bálon, kemény

Dagadó májtól nem fér el a vesém,

Mert az epekőbe vésett álszívem

Zengeti vízhangozva fellegi requiem.

faster than i think about it

Cupido kuporog előlem halkan,

Mert ebben a bajban, ahol a katarzis

Minimumát se fejezem be zavartan,

Darabokra esett lelkem, fatális.

Elkap, sebez méreggel, vagy virággal

Mert a kikába, már olcsó a szer

Elem, lemerült, dobd a kukába

És lehet, hogy feltölt velem.

Biztosan esélytelen szenved

- És, mint a szívritmus keresés

Csődöt mondd azonnal,

Azonban egy szinusz garzonba

Rejtve, majdnem görbe egyenes

Jelezné, hogy épp felejtek.

/Gy.B./

Boldog óra

Élek, s ez ritka alkalom.
A fény kisujjnyi, törtfehér
sugár a kertiasztalon.
Tán megjössz, mire körbeér.

E nyári kert az árnyaké.
Nyugodt ez így ma. Gondolom.
A fény, akár az árpalé
szivárog át a lombokon.

Ma mégse jössz. A sarkon állsz.
A nap korongja fölragyog:
ezernyi égi vaskohász
locsolja szét a sörhabot.

Tudom, hogy ez nem épp vidám:
e nemjövés, e ócska szesz
--élek, s ez nem az én hibám.
Igérem, orvosolva lesz.


/Závada Péter/

Hiányállapot

Talp alá való naplót

kevésszer írok, de ma

mintha női karom

mentesen, mint a víz,

desztillált állapot

révén jött rám léted

és a precíz alkalom.

Fogj szavamon!

drágakő

fokok között

Mire elkezdem, talán meghalok.
Megint sokat iszom, sokat dohányzom.
A szemeim bedobott ablakok.
Keresztüllátni a hideg szobákon.
Mire megszületsz, tán befejezem.
Mindig is egy kislányt szerettem volna.
Nem gondolkodtam még a neveken.
Bármi lesz is, a léted indokolja.
Te elkezded, s én is megszületek:
apró darázslárva egy mászókában.
A fokok között tartok szünetet.
Komoly, nyugodt hídpillér lesz a lábam.
Eldöntöm, hogy éppen Lili vagy Hanna
- füzetbe vésik majd az angyalok.
Új szavam lesz már minden szavamra.
Talán elkezdem, mire meghalok.

/Závada Péter/

Asztal

"gyarló az ember, vajon miért nem jártam erre"

Teret hódít irgalomba,

Melyre áthat a nyugalom

És belefúr asztalomba

Egy kacat fura lom.

Lomha, szakadt doboz

Dohány, szinte rikít,

Mint a rátapadt kosz.

Zabálja a száradt whisky-t.

Életérzést tápláló

Ránézni, és tudni

Ez egy platán lomb

Ahova gyerekkori szuri

Rakta minden percem

És nem sürgeti elmúlni.

baszhatom

Változás szele süvít hajamba.

Félek, hihetetlenül rettegek.

Sötét árnyak fúródnak agyamba,

Pokolba megyek, mikor felkelek.

Várom az éjszakát, álmodom,

Ébren máshogy nevezik már.

Tanulok a saját káromon,

Végre a túlvilágra evezek át.

Hatalmas, fa nélküli erdő lettem,

Kopár, ismeretlen sziklák.

Csak a boldogok állnak felettem,

Ők tudják, ki, mit lát.

Megvakultam, erőm elhagyott.

Hallásom sem a régi, sajnos.

Lucifer szolgának eladott,

Égető, villámokkal csapdos.

Megoldás lenne, de minek.

Nem engedek a huszonegyből.

Kis lépés nektek, nagy a szívnek,

Nem ad másnak a szeretetből.

Kár érte, értéke eget rengető

Mégsem kell senkinek.

Szerelem nem megvehető,

Csak az útszélinek.

Kérlek ne légy azzá, belehalnék

Ha nem maradnál a jónál.

Minden csúf rosszat eltakarnék

De már nem, már nem tehetem jóvá…

"ki téged
Még akkor is, ott is, örökre szeret!"